Település:
Budapest, 13. kerület

Létrehozva:
2022-04-09 20:06:09


Angyalföld


A mai napig az egyik legnépszerűbb rész Budapesten: Angyalföld.

Angyalföld nevének eredete máig bizonytalan, több feltételezés is napvilágot látott. Az egyik például az, hogy a Rákos-patak mellett található Ördögmalomról kapta a nevét, így először Ördögföld volt, majd később a pesti népnyelvnek köszönhetően Engelsfeld lett, ami egy német szó és ennek tükörfordítása az Angyalföld. De nevének alakulásáról keringett egy másik változat is. A tizenkilencedik század első felében a pesti kéjhölgyek ezen a helyen vetették el gyermeküket, tehát ahogy mondták, angyalcsinálásra jártak ki ide. Ezekről az illegális abortuszokról nevezték el Angyalföldnek.


Angyalföld, a kép forrása: portfolio.hu


Kassák Lajos Egyedül az éjszakában című versében is emlékeztet a név eredetére:

“Angyalföld, ki onnan kaptad a neved, hogy a bábák is boszorkányok asszonyaid öléből halva hozták világra a csecsemőket, sok ezer mécsest kioltottak, mielőtt fellobogott a lángjuk és így neveztek el téged az angyalok földjének, ahelyett, hogy a sátán véres áldozatának neveztek volna.”


Ma Angyalföld a tizenharmadik kerület legnagyobb része, pedig jelentőssé csak az iparosodás során, a tizenkilencedik század végén, huszadik század elején vált. Eleinte galambosok lakták, s kezdetben Budapest hatodik kerületéhez tartozott, csak 1950-ben került a tizenharmadik kerülethez.


A József Attila Művelődési Központ bejárata 1999-ben,

az épület átadásának 50 éves évfordulója alkalmából; fotós: Ismeretlen


A lakáskörülmények a fővárosban is nyomorúságosak voltak, de aztán a második világháború után több nyomortelepet is felszámoltak, és lakótelepek épültek a helyükön. Mostanra Angyalföldön vannak tíz- és négyemeletes panelházak is, de jellemzők a családi házas övezetek, illetve az új építésű lakóparkok. Az ipari zónák irodaházakká, lakóparkokká és kereskedelmi egységekké alakultak át.

 

Hírességek Angyalföldön

  • Kassák Lajos (író, költő)
  • Angyal Éva (válogatott kézilabdázó)
  • Vámosi János (énekes)
  • Fenyő Miklós (énekes)
  • Ganxsta Zole (zenész)
  • Klampár Tibor (többszörös világbajnok, Európa-bajnok asztaliteniszező)
  • Cziffra György (zongoraművész)
  • Radics Béla (zenész)
  • Papp László (ökölvívó)
 


Forrás:
szöveg: wikipedia
Felső kép: ingatlanhirek.hu

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »