Település:
Budapest, 12. kerület
Létrehozva:
2022-05-01 17:41:00
Gyermekvasút (Budapest)

Budapest egyik közlekedési látványossága a város II. és XII. kerületében.
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, azaz a 7-es számú vasútvonal keskeny nyomtávú vasút, Budapest egyik közlekedési látványossága a város II. és XII. kerületében. Érdekessége, hogy a szolgálatot gyermekek látják el felnőttek felügyelete mellett.
A vonal két végállomása Széchenyihegy és a 235 méterrel alacsonyabban elhelyezkedő Hűvösvölgy. A pálya 11,2 km hosszú, egyvágányú, nem villamosított, a vasútvonalon a kereskedelmi és forgalmi szolgálatokat a vonal átadása óta 10-14 éves gyermekek látják el (felnőtt felügyelettel). 2015-ben bekerült a Guinness-rekordok közé, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. A végállomások közötti távot a szerelvények 20 km/h engedélyezett sebességgel átlagosan 40-45 (nyáron kb. 50) perc alatt teszik meg. Neve a tervezéskor Gyermekvasút, építésétől a rendszerváltásig Úttörővasút volt, ma pedig hivatalosan: MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút.
A Kárpát-medencei Kisvasutak Napjának évadnyitó rendezvénye, a Kisvasúti napja: április második szombatja.
A gyermekek vasúti szolgálatának pedagógiai vonatkozása
A vasút valószínűleg részben propagandacéllal épült. A gyakorlatban azonban semmivel sem volt átpolitizáltabb intézmény, mint az 1950-es és 1960-as években bármely másik gyermekintézmény.
A gyerekek ingyenes, játékos foglalkoztatása az Úttörővasút megnyitása előtt vitát váltott ki. A gyakorlati tapasztalatok cáfolták az ellenvetéseket. Az elmúlt több mint hat évtized bebizonyította, hogy a gyermekvasutas közösség és a játékos formában teljesített szolgálatok hasznosak, és szinte összehasonlíthatatlanok bármilyen fiatal- és felnőttkori tapasztalatszerzéssel.
Története
Az Úttörővasút építése
1947-ben az állam akkori vezetősége a MÁV üzemeltetésével egy olyan vasút létrehozása mellett döntött, amelyen a szolgálatot gyermekek látják el. Ekkor még nem tartották szükségszerűnek, hogy a Gyermekvasút a cserkészszövetség vagy az akkoriban alakuló úttörőmozgalom irányítása alatt működjön. A vonal építésekor a Gyermekvasút és Úttörővasút elnevezéseket vegyesen használták, de ekkorra már eldőlt: a vasutat úttörők fogják működtetni. A Gyermekvasút építésére több egyéb helyszín (például a gödöllői kastély környezete, Margit-sziget, Népliget) is szóba került. A Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága végül a budai hegyek mellett döntött 1948 februárjában.
A kisvasút építése 1948. április 11-én kezdődött. Költségtakarékosság céljából három részletben készült el. A munkálatokat a Széchenyi-hegyen, az 1912-ben megnyílt golfpálya helyén kezdték. (Erről kapta nevét a Fogaskerekű vasút felső végállomásától a Gyermekvasúthoz átvezető utca, aminek két oldalán később kisebb erdei játszótereket alakítottak ki.) A rohammunkában épülő, keskeny nyomközű, azaz 760 mm-es nyomtávú vasútvonalat önkéntesek, egyetemisták készítették el. Az ifjúsági brigádok vágták ki az erdőt, fektették le a pályát. Az építés hőstetteiről a Népszava kiadó 1948-ban még egy ifjúsági regényt is megjelentetett.
A vasútépítéssel párhuzamosan a MÁV szakoktatói az első pajtásokat felkészítették a vasútüzem, forgalom szabályaira. Így a vasútvonal megnyitásának napján az első utasokat már vasutas egyenruhába öltözött úttörők fogadhatták. Az első, 3 km-es szakaszt 1948. július 31-én nyitották meg. Ekkor a vonal az akkori Előre állomásig tartott (mai név: Virágvölgy). A pályát 1949. június 24-én Ságvári-liget (mai neve: Szépjuhászné), 1950. augusztus 20-án pedig a 198 méter hosszú Hárs-hegyi alagúttal együtt Hűvösvölgy állomásig adták át. A hűvösvölgyi vontatási telep 1951-ben készült el. A hivatalos ideológia szerint az Úttörővasút a szocialista nevelés egyik eszköze volt, az alkotó és termelő munkára való nevelést biztosította. Az Úttörővasútra úgynevezett "problémás gyerekek" nem kerülhettek. Csak jeles vagy jórendű tanulókat vettek fel, bármely tantárgyból a hármas osztályzat kizáró ok volt. Fennállásának teljes idején jellemzően mindig többszörös (az 1970-es években akár tízszeres) volt a túljelentkezés. A pártkáderek gyermekeinek romantika iránti igényét kielégítő Úttörővasútra bekerülni felért egy sikeres egyetemi felvételi dicsőségével.
A Gyermekvasút története
1990-ben a rendszerváltozás évében az intézmény nevét Gyermekvasútra változtatták. Az Úttörőszövetség helyett a kisvasút a MÁV hatáskörébe került. 1989–1991 között a MÁV Keleti Pályafenntartási Főnökség kivitelezésében az építéskor lefektetett 23,60 kg/fm "i" rendszerű sínek helyére a Budapest–Esztergom-vasútvonal átépítése során kinyert, használt, 48 kg/folyóméter súlyú sínszálak beépítésével történt meg a vonali pálya felújítása. 1993-ban szabályozták be. A keskeny nyomközű vasúti pálya felépítményeként a zúzottkő ágyazatra fektetett faaljakra hevederekkel egymáshoz illesztett sínszálak a korábbi nyíltlemezes, síncsavaros rögzítés helyett a MÁV-nál szabványos GEO-s alátétlemezekkel kerültek lerögzítésre. (Az illesztések adják a járművek forgóvázainak jellegzetes zakatoló hangját.) A hűvösvölgyi vontatási telep felépítményeként maradtak a zúzottkő ágyazatra fektetett faaljakra, nyíltlemezes síncsavaros rögzítéssel leerősített, hevederekkel egymáshoz csatlakozó, a Diósgyőri Acélművekben 1950-ben és 1966-ban gyártott 34,50 kg/fm tömegű „c” jelű sínszálak. Újabban kiegészülve a korszerű, LW jelű vasbetonaljakra fektetett 48-as sínekkel, SKL-14-es leszorítással. A kisvasúti üzemhez képest a rajta közlekedő szerelvények nagy önsúlyából adódó rendszeres tengelyterhelés és a hegyi vonalvezetés kis sugarú íveinek ellenére a 20 km/h pályasebesség miatt alacsony az igénybevétele. Bő fél évszázados koruk ellenére jó állapotban vannak a rendszeresen karbantartott és felújított járművek mellett az 1950-es évek jellegzetesen szocreál hangulatát őrző állomások is.
Napjainkban
A Gyermekvasút változatlan népszerűségét jelzi, hogy 2012. június 23-án több mint kétszáz új iskolást avattak gyermekvasutassá a Hűvösvölgyben. Ilyen magas létszámot a vasút rendszerváltás utáni történetében nem avattak, valamikor az 1970-es években volt csupán arra példa, hogy ennyi gyermek végezte el a tanfolyamot egy év alatt. A kisvasúton – amennyiben az aktuális szabályok lehetővé tették – a 2020-2021-es koronavírus járvány idején (nyáron és ősszel) is szolgálatot teljesítettek a gyerekek. Amikor a személyszállítás szünetelt, a gyerekeknek online rendezvényekkel készültek az ifivezetőik. A felnőtt dolgozók karbantartási és felújítási munkálatokat végeztek. A MÁV 100 millió forintból komplexen felújította és fejlesztette Hűvösvölgy állomást, valamint az előtte található parkot. Kisebb-nagyobb munkálatokat végeztek az egész vonalon. Többek között Normafa megállóhelyen is megemelték a peron magasságát, és megújult Virágvölgy állomás. Több jármű is felújításra került, és ekkor érkezett 70 év után újra a Gyermekvasútra az úgynevezett Cax kocsi is.
Forrás:
wikipedia
Felső kép: Dominik Tefert / Wikimedia Commons
Városi magazin cikkek









Városi magazin cikkek









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








