Település:
Budapest, 16. kerület
Létrehozva:
2022-04-20 07:39:09
Nagyicce
Cinkota határában állt a Cinkotai Nagyicce nevű beszállócsárda, ahol egykor még Mátyás király is megfordult.
A cinkotai kántor és Mátyás király története úgy a 19. század óta kötődik Cinkotához. Előbb fogadót – mely épületeinek részbeni helyén a 2010-es években autószalon, később autómosó is épült –, majd HÉV-állomást és településrészt neveztek el az anekdota fő motívumáról. Az spanyol közvetítéssel Európába érkező eredetileg arab mese először Kis János 1806-ban megjelentetett Kellemetes időtöltésre való elmés nyájasságok című kötetében olvasható magyar vonatkozással, A Tzinkotai Mester cím alatt. A területről szóló leírásokban hosszú ideig elfogadott tény volt, hogy a fogadó már Mátyás korában is állt. Valójában az arról a 20. századig megtalált első írásos adat 1801-ből származik, a Beniczkyek vagyonfelmérésből. A „Cinkotai nagy itzéhöz” név először 1850-ben Lőwy Áron bérlő szerződésében olvasható, majd 1882-ben a III. katonai felmérés térképén is megjelent. Az akkori bérlő, Ehmann Viktor, felismerve a Kerepes–Gödöllő–Hatvan-felé tartó út potenciálját, megvásárolta (a környékbeli, később felparcellázott mocsaras területeket a tulajdonosoktól és) a Beniczkyektől a fogadót is, amit 1910-ben fia, Béla Viktor vett át. 1912-ben bérlője, Mayer Benedek vendéglős (aki előtte és utána is csalás miatt fogházba került) építtetett új, akkor modern épületet a meghagyott patinás, régi épületegyüttes mellé, kertjének sarkára. Ez utóbbi vendéglő az államosítás előtt az 1920-as évektől kezdődően Hamar Viktor családjáé volt, majd az 1950-es években egészen a rendszerváltás körülig egészségház, tüdőgondozó lett. Egykori hatalmas kerthelyiségének egy részén később autójavító műhely üzemelt, ennek tulajdonosa 1996-ban szerezte meg a sarokházat, ami bár 1994-ben (még a Péterfy Sándor utcai kórház telephelyeként) a Fővárosi Közgyűlés határozatával fővárosi védettséget kapott, végül vitatott körülmények között 2000-ben összedőlt. A régi, a legendára épülő valódi cinkotai Nagy itczét – védettség nélkül – ezt követően, 2010-ben bontották le, egy kis irodának megfelelő részt meghagyva. Címeres tégláiból 2014-ben, az új tulajdonos emelt egy vitrin szerű falat, melybe egy hitelességre törekvő, a KHEK Helytörténeti Gyűjtemény által tervezett történelmi tablót helyeztetett a hajdani fogadóról.
A fogadóról
Cinkota határában, (a mai Veres Péter úton, a HÉV állomással szemben) az országút mentén a XV. században már állt a Cinkotai Nagyicce nevű beszállócsárda, ahol egykor még Mátyás király is megfordult.
Az icce illetve a nagyicce mértékegység nevéhez kapcsolódik A cinkotai kántor című történet, melyben a kántor azt kérte Mátyás királytól, hogy Cinkotán az icce nagyobb legyen a megszokottnál. Az icce ugyanis 8 deciliter folyadékot jelentett, a cinkotai nagyicce azonban 3 meszely bort tartalmazott (1 meszely = 3 deciliter). Tehát 9 decilitert mértek az icce árában. Erről a történetről kapta nevét a Nagyicce fogadó.
A fogadóról a legrégebbi hivatalos írás 1729-ből való, de a téglái között találunk 1700-as évszámmal megjelölt vörös téglát is. Az 1830-as években a Beniczky család birtokába került. A XIX. század végén készült térképek egy részén "Csárdaház" néven szerepelt. A Beniczky családtól Ehmann Viktor vette meg.
A területet 1950-ben Budapesthez csatolták. A vendéglő tüdőszűrő állomás lett, a hatalmas kerthelyiség egy részén autójavító műhely épült. Az épületet ugyan mára már lebontották, de a fogadó emlékét őrzi a volt épülettel szemben levő HÉV állomás "Nagyicce" felirata.
Forrás:
wikipedia
16.kerulet.ittlakunk.hu
Felső kép: muemlekem.hu
Városi magazin cikkek
Városi magazin cikkek
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók