Település:
Budapest, 16. kerület
Létrehozva:
2022-04-21 10:26:22
Olimpikonok parkja és a Sashalmi sétány
A kertvárosi olimpikonok parkja és a Sashalmi sétány a XVI. kerület egyik nevezetessége.
A Polgármesteri Hivataltól sashalmi piachoz átvezető tér és parkosított útszakasz a XVI. kerület városközpontja. Rekonstrukciójára 2008–2011 között került sor, ami elnyerte a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület 2014-ben meghirdetett Köztérmegújítási nívódíját.
A Kertvárosi Olimpiatörténeti Fasor a Kertvárosi olimpikonok parkjában, forrás: Fauvirt / Wikimedia Commons
A Kertvárosi olimpikonok parkja, vagy köznyelven a Havashalom (illetve a 20. század második felében Tanács) parknak hivatal előtti alig több, mint egy hektáros területét az 50-es évek közepén parkosították, majd 1969-ben társadalmi munkában bővítették ki több mint két hektárossá. Korábban a Budapesti út fele eső felső része és a későbbi Fővárosi Vízművek területe Dittrich (vagy Dietrich)-bánya volt, majd pedig szántóföld. Növényzete közel kétszáz idős fából és szép cserjefoltokból áll. Mogyorófák, cserszömörcék, erdei- és feketefenyők, hatalmas ezüst juharok, illetve park északi részén egy gömbjuhar is említést érdemel. A kerületi Önkormányzat 1998-ban állíttatta fel R. Törley Mária szobrászművész Szent István-szobrát a Polgármesteri Hivatallal szemben kialakított, akkor még kavicsos, később a parkkal egységes burkolatot kapott téren. Található itt egy ingyenes, süllyesztett beton gördeszkapályája, az úgynevezett Sashalmi pool is, ahová az egész városból járnak ki a gördeszkások és a biciklisek. Mellette játszótér, gumiburkolatú labdapálya, kiszolgáló épület (WC-vel, pelenkázóval), a kutyások számára pedig elkülönített kutyafuttató is kialakításra került. A parknak piros kismozaik tereptárgyak adnak egyedi egyedi karaktert. A Karát utca mellett egy nagyméretű árok fogadja be és tárolja elszikkadásig a felhőszakadások, záporok vízhozamát – mivel nincs a térségben zárt csapadékelvezető rendszer. A 2020-ig hivatalosan névtelen terület elnevezésére először Borovitz Tamást, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör (VVOBK) tiszteletbeli elnökétől érkezett javaslat, miszerint a sporthoz kapcsolódó neve legyen ennek a nagy zöldterületnek, ami végleges megnevezését a képviselőtestület döntötte el és 2020. júniusában a Fővárosi Önkormányzat is elfogadta. A parkban a helytörténeti fasor kvázi folytatásaként egy olimpiatörténeti fasort is kialakítottak (elsőként 34 a kerülethez kötődő olimpikon nevével ellátott táblával és fával) a futópálya mentén. A Covid19-világjárvány miatti intézkedések azonban csak egy évvel később tették lehetővé a hivatalos névadó ünnepséget és átadást.
A terület Budapesti úti sarkánál található az 1970-es években épült rákosszentmihályi gépház és víztároló telep. A kelet-pesti szivattyúház és átemelőtelep építési munkáit 1970-ben kezdték. A víztároló 1972–1974 között feszítettbeton-eljárással készült, és egy 10 000 m3-es, zongora alakú, 7 méter magasságú medence, ami Magyarország legelső ilyen kísérleti építménye volt – építési tapasztalatait a gellérthegyi létesítmény építésénél is hasznosították –, és az úgynevezett pesti alsó zóna része. Formájának, valamint a medencében található terelő oszlopoknak köszönhetően nem alakulhat ki benne pangó víz. A födémszerkezet stabilitását 22 tartópillér biztosítja. Naponta 45 000–60 000 köbméter víz áramlik innen ki a Cinkotai úton lévő 10 000 köbméteres medencébe és a leágazások fogyasztóihoz. Erről a hálózatról kapja a vizet a mátyásföldi és a ferihegyi gépház is, melyek a magasabb hálózati nyomást igénylő területek (Mátyásföld, Rákoshegy) zavartalan vízellátását biztosítják.
Az egykori HÉV vágányok helyére épített Helytörténeti Fasor Sashalmon a piac felől, forrás: VinceB / Wikimedia Commons
Az egykori HÉV vágányok helyére épített Helytörténeti Fasor Sashalmon a Sasvár utca felől a hússzínű vadgesztenye virágzásakor, forrás: Fauvirt / Wikimedia Commons
A Sashalmi sétányon piros virágú gesztenyesor található és annak kiegészítéseként alakították ki a Helytörténeti Fasort, melyben a XVI. kerület kiemelkedő személyiségei számára ültetett emlékfák előtt zománc-tábla mutatja, melyik kinek a fája. Ezek között található Budapest legkiemelkedőbb, hányatott sorsú főkertészének, Räde Károly – aki Mátyásföldön lakott – emléke is. A sétány nagyjából lekövetve a hajdani Rákosszentmihályi HÉV nyomvonalát a Fővárosi Vízművek Budapesti úti rákosszentmihályi telepétől a Margit utcai egykori megálló egyszintes, 71 m2-es épületéig tart. A „városközpont projekt” záró elemeként a szintén megújult piac központjában lévő kis téren medence készült évelő és díszfű kiültetéssel.
Forrás:
wikipedia
Felső kép: Fauvirt / Wikimedia Commons
Városi magazin cikkek
Városi magazin cikkek
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók