Település:
Budapest, 11. kerület

Létrehozva:
2022-04-15 10:15:30


Szabadság-szobor (Budapest)


A Citadella délkeleti bástyájánál álló emlékmű jól látható a főváros számos pontjáról.

A Gellért-hegyi Szabadság-szobor Budapest egyik jelképe, felemelt kezében pálmaágat (a győzelem és a béke jelképét) tartó nőalak, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben elkészült alkotása. Az eredeti, több kisebb szobrot is magába foglaló kompozíció hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt; a német hadsereget Budapestről kiverő szovjet hadsereg haditettének emlékére állították. A szocialista rendszer bukása és a szovjet felszabadítás átértékelése után a szoboregyüttest némileg átalakították és a szovjetekre való utalásokat, mint például a szobor előterében álló (kezében PPS–41 géppisztolyt tartó) 4 méter magas szovjet katona szobrát is eltávolították. A katona szobrát 1956-ban már ledöntötték, de a forradalom bukása után azt pótolták, majd 1992-ben végleg a Memento Parkba került. A szobor talapzatán lévő feliratot is megváltoztatták, ezzel új értelmezést adva Budapest egyik leglátványosabb nevezetességének. A szabadságot szimbolizáló nőalak a felállítása után hamarosan a város egyik legfontosabb jelképévé vált.


A Felszabadulási emlékmű 1953-ban, eredeti állapotában, forrás: Fortepan / Wikimedia Commons


Maga a szobor 14 méter magas, amely talapzatával együtt 40 méter magasra emelkedik a 235 méter magas Gellért-hegy fölé. A Citadella délkeleti bástyájánál álló emlékmű jól látható a főváros számos pontjáról.

Felállításáról a Budapesti Nemzeti Bizottság rendelkezett 1945 januárjában, alighogy Budapest ostroma véget ért. Alkotóját még ugyanebben a hónapban személyesen választotta ki Vorosilov szovjet marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, de a rohamtempóban felépített emlékmű költségeit a magyar állam fizette.

Az országgyűlés 1945 szeptemberében törvénybe iktatta az emlékmű felállítását (1945. évi IX. törvény a Budapest főváros felszabadításánál elesett szovjet katonák emlékének megörökítéséről).

A munkát először a Honvédelmi Minisztérium, később az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium felügyelte, de Vorosilov személyesen is figyelemmel kísérte. Az általa kirendelt szovjet tanácsadók nyomására változtatták meg az emlékműnek a polgármesteri hivatal által kijelölt helyszínét, a Horváth-kertről a Gellért-hegyre, a méretét pedig 8-10 méterről csaknem 35 méterre.

A fő nőalak előtt eredetileg egy hat méter magas, bronzból készült, zászlós, géppisztolyos szovjet katona állt, bal oldalán fáklyás, jobb oldalán sárkányölő bronzalakok, mögötte még egy, három méter magas katona kőből. A zászlós katona alakját az 1956-os forradalom folyamán ledöntötték és elpusztult, de később pótolták. Az eredeti felirat szerint „a felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép” emelte az emlékművet, amelyet „Magyarország felszabadításának napja” második évfordulóján, 1947. április 4-én avattak fel. Az avatáson megjelent az alkotó, Kisfaludi Strobl Zsigmond, beszédet mondott Balogh István lelkész, államtitkár, Tildy Zoltán köztársasági elnök, Nagy Ferenc miniszterelnök, Kővágó József polgármester és Vlagyimir Szviridov szovjet altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság alelnöke. Az emlékművön az elesett szovjet katonák neve is olvasható volt.

Kisfaludy modellnek egy kis Vas megyei faluból, Viszákról származó fiatal lányt, Gaál Erzsébetet szemelte ki. Gaál sosem kapott semmilyen elismerést vagy honoráriumot azért, hogy modellt állt a szobor elkészítéséhez. Nem sokkal az avató után visszatért Vas megyébe, és Szentgotthárdon ment férjhez Thuránszky Tihamér agrármérnökhöz. A rendszerváltás évében hunyt el hetvenkét éves korában.

Az 1956-os forradalom során, október 28-29-e táján egy felkelő csoport a Sztálin-szoborhoz hasonlóan az akkori elnevezés szerint a „Felszabadulási emlékmű” két főalakját is, mint a szovjet diktatúra jelképét, le akarta dönteni. Elsőként a szovjet katona mellékalakját döntötték le egy hurok segítségével. Ezután hozzáláttak a nőalak ledöntésének előkészítéséhez. A Sztálin-szobornál bevált módszer szerint előbb a lábánál hegesztőpisztolyokkal meg kellett volna gyengíteni, ezért páran szerszámokért indultak a városba. A szobornál és a Duna-parton eközben fokozatosan tömeg verődött össze.

Egy műegyetemi gépészmérnök-hallgató, Perneczky László elvitte a hírt a Műegyetemen hallgatóiból álló rendfenntartó forradalmi zászlóalj vezetőjének, azaz a páncélos tanszék vezetőjének. Marián István alezredes egy magnetofonnal felvett beszédet mondott arról, hogy a szobrot miért nem szabad ledönteni, majd hangszórós dzsipet küldött a helyszínre, amelyen négyen voltak: a hírhozó gépészmérnök hallgató, a zászlóalj fegyveres tagjaként egy építész-kari mérnökhallgató, a rádiós és a sofőr, akiknek a felvett hanganyag többszöri bejátszásával sikerült lebeszélniük a szobordöntésről az embereket, majd a tömeg szétoszlott.


Naplementekor, forrás: Herczeg / Wikimedia Commons


A rendszerváltás után több párt- és civilszervezet kezdeményezte a szoborcsoport eltávolítását, ezért a szovjet katona szobra 1992-ben a Szoborparkba került, de vita bontakozott ki arról, mi legyen a főalak sorsa: sem a lebontás, sem a változatlanság nem tűnt jó megoldásnak. A lebontás kezdeményezése a lakosság részéről jelentős ellenállásba ütközött, mivel az emlékmű békét sugárzó és kellemes alakja 45 év alatt Budapest jelképévé vált, amit a lakosság és a turisták szívesen látogattak.

A szoborcsoportot csak megfelelő átalakítással és új tartalommal történő „feltöltéssel”, átfogalmazással lehetett megmenteni. Helyén maradását részben egy, a kompromisszumot jelképező performance-nak, a St. Auby Tamás képzőművész kiötlötte, nagy vitát provokáló „Szabadság lelkének szobra projektnek” köszönhette: 1992 júniusában, a budapesti búcsú napján (a szovjet csapatok kivonulásának ünnepén) az emlékművet ejtőernyőselyemmel letakarták, így néhány napra „szellemruhát” öltött, a kommunizmus kísértetét jelképezve.


A Szabadság-szobor, forrás: Wikimedia Commons


Az akció után, 1993-ban fejeződött be az emlékmű átalakítása. A szoborcsoport talapzatáról a cirill betűs feliratokat levésték, eltávolították a Szovjet Vörös Hadsereg iránti hálát kifejező feliratot, a jelképeket, valamint a mellékalakok katonáit. A szobor fő alakjának eszmei átfogalmazására Nagy György, a Honvéd Vezérkar főtisztje tett javaslatot, melyet Budapest Főváros Önkormányzatának Városképvédelmi Bizottsága, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete jóváhagyott. A szobor új eszmei tartalma méltóan fejezi ki a magyar nemzet 1100 éves és más népek történelmi hőseinek megbecsülését és tiszteletét, amely szöveg a talapzaton ma is olvasható: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért."

 

 

Forrás:    

wikipedia

Felső kép: Gábor Dvornik / Wikimedia Commons

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »