Település:
Budapest, 1. kerület

Létrehozva:
2022-04-03 13:04:07


Széchenyi lánchíd


A Lánchíd építését gróf Széchenyi István kezdeményezte.

A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben gyakran csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte, és finanszírozását báró Sina György szervezte, a legnagyobb adományt is ő adta a klasszicista stílusban tervezett híd megépítésére. Sina György a nagy befektetésre tekintettel 87 évre kapott hídvámszedési jogot, ami azonban csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány az 1870. évi XXX. törvénycikk alapjánmegváltotta a hidat Sina fiától és örökösétől, Sina Simontól. A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849. november 20-án avatta fel Haynau. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Adam Clark volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők kőoroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd megépítésének teljes költsége (előmunkálatok, a budai oldalon lévő kincstári épületek megváltása, Pestnek és Budának kifizetett kárpótlás) 6,575 millió aranyforintot tett ki, ebből maga a híd 4,4 millióba, az összköltség kétharmadába került.

A II. világháború végén a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta maga mögött. Az újjáépített, némileg kiszélesített hidat első felavatásának 100. évfordulóján nyitották ismét meg. Legutóbb 1986–1988 között újították fel. A pilonok boltívein lévő régi Kádár-címereket a koronás államcímerre 1996-ban cserélték vissza. A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára a Széchényi család címere került, rajta a család latin jelmondatával „(Si) Deus pro nobis, quis contra nos” (Ha Isten velünk, ki ellenünk?). A hidat a nyári hónapok hétvégéin és bizonyos ünnepi alkalmakkor lezárják a járműforgalom elől, átadva a gyalogosoknak. 2020 nyarára elodázhatatlanná vált felújítása.

A Lánchíd háromnyílású, kőpilléres, merevítőtartós függőhíd.

A Lánchíd a legkeskenyebb forgalmi útpályával rendelkező budapesti híd: a gyalogosforgalom számára létesített két járdán kívül mindössze 2x1 sáv áll a járműforgalom rendelkezésére. Ezen kívül a Lánchíd az egyetlen közforgalmú budapesti híd, amelyikhez nem kapcsolódnak közvetlenül szélesebb főútvonalak, helyettük egy-egy körforgalmú tér található mindkét hídfőjénél, a Széchenyi tér Pesten és a Clark Ádám tér Budán.

Az 1839 és 1849 között felépült híd egyik legkiemelkedőbb műszaki alkotása volt korának. A készülő hidat a nemzetközi szakma élénken figyelte. John Augustus Roebling is tanulmányozta, és a legnagyobb függőhídként írt róla. Valójában az 1834-ben a svájci Fribourgban elkészült Grand Pont Suspendu (Nagy Függőhíd) után a második legnagyobb függőhíd volt, de az kábelhíd, így a világ legnagyobb láncokra felfüggesztett hídja (lánchídja) címet sokáig viselhette (1903-ban a régi Erzsébet híd vette át tőle ezt a címet). A Regensburg alatti 2400 km hosszú Duna-szakasz első állandó hídja, amit mindmáig a legszebbek között tartanak nyilván. Építése idején a világ egyik legkorszerűbb és legjobban merevített függőhídja volt.

A kőből készült szerkezeti elemek kisebb, a lényeget nem befolyásoló átalakításokkal, az eredetivel megegyeznek. A vasszerkezetet azonban teljes egészében le kellett cserélni erősebb acélszerkezetre. Ez a szerkezet külső alakjában az eredetire emlékeztet, nem tapasztalható szembetűnő eltérés a korábbitól.

A Széchenyi lánchíd nevet a budai hídfő külső oldalán feltüntették, a hídfők belső oldalain, az oroszlánszobrok alatt álló feliratok a híd alkotóinak állítanak emléket. A pesti oldalon, a Széchenyi István tér (2011. április 6. előtt Roosevelt tér) déli részén álló kandeláber talapzatára 1998-ban a Budapesti Városvédő Egyesület kétnyelvű emléktáblát helyezett el.

A Lánchíd mindkét pillérének homlokfalain, illetve a Váralagút Duna felőli kapuzatának tetején is megtalálható Magyarország címere. A Kossuth-címer bevezetésekor, 1946-ban a koronát levették, majd az 1949-es újjáépítéskor az új alkotmány népi demokratikus címerét, 1973-ban pedig az 1957-ben megalkotott, ún. pajzsos címert (Kádár-címer) helyezték el a hídon. A rendszerváltás és a Magyar Köztársaság kikiáltása (1989. október 23.), illetve a történeti nemzeti jelképeink újbóli törvénybe foglalása után később helyreállították az országcímereket. 1994-ben Békesi László pénzügyminiszter javaslatára a Széchenyi lánchíd az Alagúttal együtt a privatizációs törvény végrehajtása során, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonává vált. Az állam és az önkormányzat egyezkedése után csak 1996-ban kerülhettek az eredeti formának megfelelő címerek a híd és az Alagút kapuzataira.

A híd világítására szolgáló kandelábereket, a pilléreknél a parapetfal sarkán, másutt a merevítőtartón, valamint a láncon helyezték el. Világítótestek találhatóak a pillérek kapuzatainak belsejében középen, és a híd tengelyében. Kétféle díszkivilágítást szereltek fel: reflektorok világítják meg a kőpillérek alját és tetejét, valamint a felső láncokon és a járdák peremén kompakt fénycsövekből álló fényfüzér fut végig a hídon az acélszerkezet alakját kiemelve. A járdák öntöttvaskorlátja andráskeresztes kialakítású, középen rozettával, ami az 1914–15. évi átépítés alkalmával leszerelt fakorlátra emlékeztet.

Az 1913-ban elbontott vasszerkezet egyik láncnyergét, egy horgonysarupárt, két lánclemezt, az egyik eredeti „Dernő” feliratú öntöttvas kereszttartót, a merevítő fatartóból és öntöttvas keretekbe foglalt fa andráskeresztekből álló korlát részleteit a budapesti Közlekedési Múzeum hídkertje őrzi.  Egy hasonló öntöttvas kereszttartót lehet látni a régi Lánchídból a krasznahorkai vár múzeumában.A korlát egy részletét az összefogó vasöntvényekkel a budapesti Öntödei Múzeum kiállítótermében lehet megtekinteni. Az 1839–49. és az 1913–14. években épített vasszerkezetből a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke őriz néhány lánclemezt.

 

Forrás:

hu.wikipedia.org

Felső kép: Széchenyi lánchíd éjjel, János Ecsedy / Wikimedia Commons

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »