Megalakult a II. kerületi civil kerekasztal
A különböző helyi civil szervezet bevonásával civil stratégia kidolgozását kezdeményezte a II. kerület.
A program első lépéseként április 29-én a Mechwart ligetben rendeztek kerekasztal-beszélgetést, hogy elindulhasson a helyiek aktív szerepvállalását célzó és a partnerségi kapcsolatokat erősítő stratégia kidolgozása.
A civil stratégia nagyban hozzájárulhat majd ahhoz, hogy az önkormányzat és a helyi civil közösségek aktívabb és hatékonyabb együttműködésével még jobbá váljon kerületünk.
– A cél az, hogy közösen jelöljük ki azokat a feladatokat, amikkel növelni lehet az együttműködés hatékonyságát és elinduljon az a közös gondolkodás, amivel az önkormányzat segíteni tudja a civil szervezetek munkáját, a civilek pedig a II. kerületét – hangsúlyozta felszólalásában Őrsi Gergely polgármester, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzat számára ugyanúgy civil szervezetet jelent egy egyesület vagy alapítvány, mint egy baráti kör, ahol együtt akarnak tenni a közös, jó ügyekért. – Vannak helyi szervezetek, amelyek ugyanazt a célt szeretnék szolgálni, mint a II. kerület, ezt hatékony együttműködéssel ki kell aknázni, a koordináció pedig hatékonyabbá teszi a közös munkát. Számos civil szervezet ugyanis sokkal jobb ismerője egy-egy lakó- vagy szakmai területnek, mint az önkormányzat képviselői, hivatalnokai, a kerület vezetői. Közösen jobban tudjuk támogatni az itt élők akaratát.
A polgármester a legfontosabb célok között említette az információáramlás hatékonyabbá tételét, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak szervezetek, amelyek nem, vagy csak későn értesülnek önkormányzati kezdeményezésekről, pályázatokról.
Őrsi Gergely szerint az is elengedhetetlen a civil stratégia kidolgozásához, hogy a helyi szervezetek is megismerjék egymást, mert ahány szervezet, annyi szemszögből látja a problémákat, és annál több eszközzel tud megoldást is találni. Hangsúlyozta: az önkormányzat feladata, hogy partnerként segítse a munkájukat, a civil stratégia pedig ne a cél legyen, hanem folyamatos párbeszéden alapuló eszköz, hogy a kerület még élhetőbb, még jobb otthonunk legyen.
Az eseményen a II. kerület képviseletében részt vett még Kovács Márton alpolgármester, Besenyei Zsófia, Juhász Veronika, Kiss Roland és Majoros András önkormányzati képviselő.
A Mechwart ligeti programindító találkozón nemcsak bemutatkoztak a szervezetek, hanem rögtön előremutató javaslatokat vetettek fel. Ezek között kiemelten szerepelt, hogy minél szélesebb körben felhívják a figyelmet az adó 1 százalékának felajánlására a civil szervezetek számára, ami fontos támogatást jelentene nekik. A találkozó zárásaként a résztvevők a polgármesteri hivatal lépcsőjére állva jelképesen egy egyes számot formáltak.
Fontos az adó 1 %-a!
A képviselő-testület április 28-i ülésén Juhász Veronika képviselő indítványára döntés született arról, hogy a II. Kerületi Önkormányzat valósítsa meg az „amiben 1-et értünk” kommunikációs kampányt, ami népszerűsíti az egyházi és a helyi civil szervezeteket, civil kezdeményezéseket, és hangúlyozza az adó 1%-a felajánlásának lehetőségét és fontosságát.
Forrás:
masodikkerulet.hu
Városi magazin cikkek
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók